Jó hírem van: megszűnik a blog!
Örömmel jelenthetem, hogy megannyi év tervezgetés és várakozás után végre megszűnik a blog – legalábbis ebben a formában.
Pihének hála költözunk egy másik helyre, ami ennél sokkal szebb / jobb / tisztább / szárazabb érzés lesz 
mától nem regélni, hanem regelni kell…
Schmitt happens…
Hurricanes @ Black Lions
Már megint az a fránya amerikaifoci…
Túl vagyok életem egyik legnehezebb meccsfotózásán: a Hurrikánokat kísértük el Karintiába. Maga a Budapest – Klagenfurt távolság is elég masszív teher (alsó hangon 5 óra + megállások, kocsiból ki, egyből pályára be…) de itt már egy elődöntőről szólt a történet: ennél kiélezettebb meccsük még nem volt a srácoknak. Az ellenfél egy picit messze volt a fairtől, a bírókkal mindkét oldal meglehetősen elégedetlen volt. Nem tudom láttam-e meccsen ennél több sárga zászlót. A Hurricanes-el elfogult vagyok, így néha valóban kimondottan nehéz a meccsre a keresőn keresztül koncentrálni, de kell… Néha nem ártana utána videóról visszanézni az egészet hogy legyen egyáltalán fogalmam a mérkőzés egészéről
Ami a technikai részét illeti: délután négykor kezdődött a meccs, nyitott stadionban, világítás nélkül, erősen felhős időben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kiadós, mindent szétáztató eső csak hazafelé a pályán ért el minket, így a meccs közben “csak” a fény teljes hiányával kellett megküzdeni. Iso 400-ról indult az egész történet, de a végén már 3200 is néha kevésnek bizonyult. Szerencsére a pálya mellett szabadon mozoghattam, itt nem volt korlátozás (gondolom Schwazban egy kicsit más lesz a helyzet az Alpin Hammers-nél) és jó volt lelátó+közönség mosott hátteres képeket csinálni. A vasak jól vizsgáztak, úgy tűnik az új darabok kezelése pont annyira könnyű mint az elődöké. A 70-200/2.8 IS L II-nek ez az igazi terepe: kevés fény mellett is zseniális kontrasztokat ad, 2.8-on bátran használható, a képminősége állva hagyja az elődöt, pedig az sem volt semmi. Az 500-as cső zseniálisan teljesített, könnyen tudtam kezelni annak ellenére, hogy csak a meccs előtti nap délutánján kaptam meg, így még jóformán kipróbálni sem volt időm előtte.
Azt hiszem ez az a képsorozat, ami idén (legalábbis a képminőséget tekintve) eddig a legjobban sikerült, de mégsem a technikai oldal miatt lett nagy kedvencem. Hihetetlen érzés volt látni a srácokat a győzelem utáni percekben. Remélem ezt sikerült visszaadnom a fotókon is.
fotózzunk hangrobbanást
Wildfires @ Rebels – 2011.05.14.
A meccs szünetében baranta-bemutatót tartottak, ahol a résztvevők ostoraikat pattogtatva vonultak be. Ilyenkor megindul az agymenés: milyen lehet az ostor vége pattogáskor? A “durranás” egy mini hangrobbanás: a szálak vége valóban átlépi a hangsebességet (egyre csökkenő sugár, kb állandó szögsebesség, egyre nagyobb kerületi sebesség – persze ha elég hajlékony az ostor végének anyaga és a mozgási energia emiatt nem disszipálódik), milyen lehet ezt lefotózni?
Az eredmény véletlenszerű és nem túl látványos – de talán az mond valamit, hogy az ostor vége a durranáskor 1/2000-nél így bemozdult…
ostorpattogtatás
pelenkázó
A napokban linkelte egyik ismerősöm az indafotó képmegosztó oldal blogjára írt cikkét, melyben a makettszerű képek készítéséről ejt pár szót. A cikkben sajnos sikerült összemosni pár fogalmat, s tekintve hogy a net is tele van ezzel a kavarodással, érdemesnek látom tisztába tenni a dolgokat. Pelenkázzunk hát.
Annak ellenére, hogy gugli - legjobb barátunk – milliószám dobja ki a találatokat, olyan, hogy “tilt shift technika” nem létezik. A T/S objektívek két funkciót egyesítenek magukban: nem meglepő módon ez a tilt (bólintás) és a shift (eltolás).
egy nagyon jó oldal rollover képekkel a szemléltetéshez
A tilt és a shift funkciókkal más-más hatást érhetünk el a képen, és ezek közül csak az egyik (tilt) kell az indafotós blogbejegyzésben hivatkozott makettszerű képek előállításához. De csak hogy összezavarjuk az ellent, kezdjük a másikkal!
SHIFT – optikai elemek párhuzamos eltolása.
Ismert alapeset a túl magas templomtorony, amihez nem elég a nagylátó és nem tudunk elég messze menni, hogy minden beleférjen a képkivágásba. Ilyenkor a gépet felfelé billentjük, azaz a képsíkot billentjük a tárgysíkhoz képest. A torony így ugyan belefér a képbe, de a párhuzamos vonalak összetartók lesznek, amit photoshopban perspektívakorrekcióval kell kijavítanunk. A T/S objektívek shift funkciójával ez a kérdés “hardveresen” is megoldható. A kulcs az, hogy a tárgysík (templomtorony) és a képsík maradjon párhuzamos. Ezt az első lencsetag elmozgatásával érhetjük el (lásd a korábbi link rollover képe).
Miért van ez?
A TS objektív által vetített képkör lényegesen nagyobb, mint az érzékelő, így a képkör apróbb eltolásával még kiaknázhatjuk az eddig fel nem használt képi információt. Ez a példánkban a torony csúcsa, melynek képe így a gép billentése nélkül az érzékelőre kerül. Mivel nincs billentés, nincsenek veszélyesen összetartó vonalak, azaz nem kell perspektivikus torzulást korrigálni PS-ben. Mivel az érzékelő ezesetben nem a vetített képkör közepén lesz, a képszéli hibák erősebben jelentkeznek majd – ezzel sajnos együtt kell élni, vagy megfizetni azt a fránya “L” betűt. Nekem egy fullframe-es géppel masszív vinyettálást is sikerült a képre varázsolnom egy templom fotózása közben – szóval csodát ne várjunk, de a határokat bőséggel lehet tologatni.
TILT – optikai elemek síkjának döntése.
Itt már összetettebb a magyarázat, de legalább ennyire izgalmas a végeredmény is. Alapesetben – vegyünk pl egy sima 50mm objektívet – az objektív frontlencséje és a képsík párhuzamos egymással. A képalkotás függvényszerű összefüggéseiből adódik, hogy az élességi sík is párhuzamos lesz ezekkel (jó közelítéssel). Ha a T/S objektív első lencsetagját “bólintjuk” akkor megszűnik ez a párhuzamosság és az objektív “elejével” együtt dől az élességi sík is.
Miért is van ez?
A megfejtés a Scheimpflug-törvény (itt és itt) mely szerint az objektív fősíkja, a képsík és az élesség síkja egy egyenesben metszi egymást.
Mit jelent ez?
Egy szemléletes példa itt. A tengerparti föveny lábujjunktól a végtelenig nem csupán f/32-nél lehet éles. Tágabb rekesznél ehhez elég megdönteni az élességi síkot - így gyorsabb zársebességet használhatunk anélkül, hogy feltekernénk az érzékenységet és lehet egy látástól mikulásig éles naplementés képünk a partról, amin kimerevítettük a víz hullámzását.
Szintén szemléletes példa a tárgyfotózás esete, ahol a kis tárgytávolság miatt ritkán adódik elegendő mélységélesség ahhoz, hogy a tárgy egésze a DOF-ban legyen (depth of field, mélységélességi tartomány) ezért masszívan rekeszelni kell. Studioban viszont a vaku fényereje drága kincs (és általában meglehetősen korlátozott mennyiségben van jelen), nem pazarolja az ember – de ha segítségére van a Scheimpflug szabály, akkor rekesz szűkítése nélkül is drasztikusan növelheti a mélységélességet.
Ok, de hogy jönnek ide a makett képek? Nos, az objektív elejét ellenkező irányba is billenthetjük, ekkor az élességi sík nem hajlik rá a tárgysíkra mint a tengerparti föveny esetében, hanem – épp ellenkezőleg – a függőlegestől “felénk” dől, s ez egészen szűk mélységélességi tartományt eredményez. Ha ezt az extrém kicsi DOF-ot kombináljuk egy tájképpel, amire lehetőleg felülről tekintünk (ahogy a terepasztalnál szokás) egyből visszaköszön a minivilág-életérzés és tökéletes az illúzió.
Röviden kb ez a magyarázat 
de a kommentekben állok rendelkezésetekre, ha nem voltam teljesen érthető.
motiváció
“Photography is a contact sport. If you don’t come home dirty, bruised, sore and tired…you have not done your job.”
az örök igazság
You can NEVER underestimate human stupidity. If performed by a cheapshot codswallop, you are strongly encouraged to use an expectation-multiplier.
As simple as that.
